Reni_terv

Boros Reni

Töltött
Paradicsom

Egy könnyed, finom reggeli vagy vacsora, amit mindenképpen kóstoljál meg, mert imádni fogod.

Hozzávalók

(4 személyre)

8 db nagyobb paradicsom
20 dkg mozzarella sajt (de ki mit szeret)
8 kisebb tojás
metélőhagyma, só, bors, olaj,
díszítésnek metélőhagyma virága (elhagyható)

Elkészítés

A megmosott paradicsomok tetejét levágtam, és teáskanállal kiszedtem a belsejüket. Ne legyenek túlérettek, különben szétrepedhetnek a kanalazás folyamán. Gyümölcs vájó kanállal egyszerűbb a dolgod. Pici só és bors mehet a paradicsomokba, majd apróra vágott metélőhagyma. Én szeretem a sót. Ha te kevesebb sót használsz a főzéseid során, akkor hagyd ki ezt a sózást. Egy későbbi fázisban is szükség lesz még rá.

A 20 dkg-os sajt kb. negyedét félretettem, a többi részt egyenlő arányban 8 kis szeletre vágtam és a paradicsomok aljába raktam. Mivel nem fogyaszthatok tejterméket, szívesen használom a Violife 100% Vegán „sajtot”.

Minden paradicsomba beleütöttem egy tojást. Ne L-es méretűt használj, mert kifolyik a paradicsomból, és a paradicsom választásánál pedig inkább a nagyobbak mellett dönts.

A tojásokat sózzuk, borsozzuk, illetve szórtam még rájuk metélőhagymát. A megmaradt sajtot lereszeltem és megszórtam vele a tojásokat.

Egy sütőtálba beleraktam a paradicsomok levágott kis kalapjait, vágással lefelé, és erre állítottam rá a paradicsomokat.

200 fokos sütőben, alul-felül sütve, körülbelül 30 perc alatt készült el ez a remek kis vacsi. De akár hétvégi reggeli is lehet.

A metélőhagyma virágával díszítettem a tetejüket.

Én sokszor variálok át recepteket aszerint, hogy mi az, ami az én étkezési szokásaimba belefér. Rugalmasan kezelem őket, nekem így praktikus.

JÓ ÉTVÁGYAT!

További Érdekességek

Tápanyag hiány

Egészségmegörzés

Test és lélek

Köszönöm, hogy regisztráltál hamarosan emailben megkapod a kért anyagot, illetve kérésed alapján felveszem veled a kapcsolatot.