Hozzávalók

50 dkg sushi rizs
1 csomag nori – 10 darabos (szárított alga lap)
wasabi
6 ek. fehér rizsecet
3 ek. kristálycukor
1 tk. só

belevaló: itt most 2 csomag füstölt lazac (100 g-os), 1 kis üveg kaviár, 1 csomag surimi (de csak 3 darabot használtunk a csomagból), 1 uborka (ennek is csak a fele lett felhasználva)

1. Az öntethez a rizsecetet, a cukrot és a sót elkeverjük, hagyjuk oldódni. A kristálycukor helyett mi eritritet használunk, bár az nem oldódik fel teljesen az ecetben.

2. A rizst 2-szer, 3-szor átmossuk, majd a rizs mennyiségénél kicsivel több vízben feltesszük főni. Először erős tűzön, kavargatva, forrásig főzzük, majd takaréklángon, fedő alatt további 6-8 percig (kavargatás nélkül) főzzük. Közben figyeljük, hogy nem sül-e le, ha a levét elfőtte, kóstoljuk meg, hogy nem kemény-e még. Ha kemény lenne, kevéske vízzel főzzük tovább. Ha kész, hagyjuk kihűlni.

3. Előkészítünk egy nagyobb edényt vízzel tele. Ebben fogjuk megáztatni kicsit a kezünket a sushi tekerése közben.

4. A belevalókat csíkokra vágjuk – amit kell. A surimit mi nem szoktuk. A kaviárt rá kell kanalazni a rizsre egy csíkban. A füstölt lazacszeleteket is megtekerjük csak egy kicsit és úgy kerül csíkban a rizsre.

5. És akkor kezdődhet a munka. A bambusztekerőre teszünk egy nori lapot, arra terítjük a rizst, vizes kézzel könnyebb, (egy nori lapra kb. másfél maroknyi kell, de ezt ki kell tapasztalni) úgy, hogy a két szemközti szélén kb. 1.5 cm kimaradjon. Itt fognak illeszkedni a maki sushi szélei. (Mi vékonyan terítjük, ugyanis jobban szeretjük, amikor a sushi tekercsek nem túl bumszlik, inkább egy falatnyiak). A kiterített rizst megkenegetjük a szósszal egy kicsit.

6. A felénk eső szélébe (ahonnan a tekerést majd elkezdjük) rakosgatjuk a tölteléket csíkban.

7. Elkezdjük a tekerést, közben mindig nyomunk egyet a sushin, hogy formálódjon is.

8. Ha készen vagyunk a tekerccsel, jöhet a szeletelés. Mi egy korongból 8 makit csinálunk. Fontos a vizes és éles kés, és a hirtelen mozdulat.

9. Ecetes gyömbérrel, wasabival, szójaszósszal megcsepegtetve fogyasztjuk.