Hozzávalók

Hozzávalók (16 db, 4 személyre):

2 doboz tonhal konzerv (195 g, sós lében)
1 doboz olajos szardínia (125 g)
1 kisebb fej lila hagyma apróra vágva
2 tojás
4 evőkanál útifűmaghéjliszt
2 teáskanál petrezselyemzöld
fél citrom leve és reszelt héja

bors

Azzal kezdtem, hogy egy tepsibe sütőpapírt tettem, és egy kicsit beolajoztam. Lecsepegtettem a tonhalat és a szardíniát is, majd az összes hozzávalót egy tálba tettem. A sózással óvatosan, mert mindkét hal már eleve sózva van. Alaposan összekevertem mindent, majd kis golyókat formáltam a masszából, egy picit lapítottam, és óvatosan a sütőpapírra raktam őket. Nem lesznek kemény állagúak, esetleg szét is eshetnek – ekkor én újraformáltam őket. Sütés közben majd a tojás és az útifűmaghéj összetartja a fasírtokat.

200 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig sütöttem.

Készítettem már tojás nélkül is ezt a fasírtot. Akkor több útifűmaghéjlisztet tettem bele és keményebb állagúak lettek a fasírtok.

FEKETE RIZS

Hozzávalók:

250 g fekete rizs

3 evőkanál kókuszzsír

1 kisebb fej vöröshagyma apró kockákra vágva

bors ízlés szerint


Nagyon érdekes ez a rizs, az állaga is és az íze is – mindenképpen meg kell kóstolni. Időnként kapható a Lidlben, én ott szoktam venni.

Az apróra vágott hagymát megfuttattam a kókuszzsíron, majd hozzáadtam a rizst és egy percet pirítottam. A csomagolásra írt elkészítés szerint hatszoros vízzel felöntöttem, sóztam és borsoztam, lefedtem a lábast. Miután felforrt a víz, levettem a hőfokot. Fedő alatt 50 percig főztem, mialatt 5 percenként megkevertem a rizst. Az 50. perc végére felszívta a vizet, de maradt egy kis krémessége.

A csomagoláson levő utasítás szerint elegendő sós vízben megfőzni. Amennyiben marad rajta felesleges víz, le kell szűrni. Én jobban szeretem a rizst úgy, ha sütök alá hagymát, pont ezért óvatosabb vagyok a víz adagolásával, mert nem szeretem szűrögetni a vizet róla.

Köszönöm, hogy regisztráltál hamarosan emailben megkapod a kért anyagot, illetve kérésed alapján felveszem veled a kapcsolatot.