A belső kannabinoid rendszer – egy új homeosztatikus szabályozó hálózat

Az 1990-es évek elejére leírták az emberi szervezet két „klasszikus” kanna- binoid receptorát, a CB1-et és a CB2-t, mely molekulák felismerik a növény számos hatóanyagát. Az ezt követően robbanásszerűen felgyorsult kutatások eredményeként napjainkra kiderült, hogy a növényi kannabinoidok számos egyéb receptor és sejtes célpont működésének befolyásolására képesek (ioncsatornák, bizonyos szerotonin-, adenozin- és adrenerg receptorok, transzporterek stb.) Ezen „farmakológiai promiszkuitás” ismeretében könnyen érthetővé válik, hogy a növényi kannabinoidok biológiai hatásai mögött többnyire nem egyetlen, hanem adott esetben egy egész sereg célmolekula aktivitásának az adott ható- anyag(ok)ra jellemző, karakterisztikus befolyásolása áll.

Mindezen résztvevőket együttesen az endokannabinoid rendszer (ECS) névvel foglalhatjuk össze, mely tartalmazza a belső kannabinoidokat, az őket felismerő receptorokat, a felépítő és lebontó enzimeket, valamint a transzportereket.

Az utóbbi évek intenzív kutatásainak köszönhetően bizton állítható, hogy az endokannabinoid rendszer (ECS) az egyik legkomplexebb szabályozási hálózat, mely az emberi szervezet minden (!) szervrendszerében megtalálható és különböző aktivitással működik. Bebizonyosodott az is, hogy a belső kannabinoidok folyamatos termelődésének és lebomlásának köszönhetően minden szervben kialakul egy belső kannabinoid „tónus”, mely hozzájárul az adott szervrendszer homeosztázisának (azaz belső egyensúlyának) kialakításához. Leegyszerűsítve tehát elmondható, hogy az ECS élettani működése olyan alapvető folyamatok „egészséges” működéséhez szükséges, mint pl. az agyi aktivitás, a vérnyomás és szívműködés szabályozása, az anyagcsere, a nemi működések stb.

Hipotézis – „Egészséges ECS = Egészséges test”

Az orvosbiológiai kutatások egyik alapvetése, hogy a kórállapotok és betegségek kialakulásának „univerzális” oka a kórosan működő szervrendszer (majd később a teljes szervezet) belső egyensúlyának, azaz homeosztázisának felborulása. Ennek következtében a kannabinoidok és az ECS élettani-kórélettani szerepét vizsgáló tudósok azon merész (egyes vélekedések szerint akár provokatívnak is nevezhető) hipotézis mentén tevékenykednek, miszerint ha az ECS bizonyítottan egy „univerzális” homeosztatikus szabályozó rendszer, akkor minden (!) emberi megbetegedés kialakulásának oka az ECS kóros működésében keresendő – azaz az emberi betegségek felfoghatók, mint ún. ECS diszregulációs szindrómák. Ezen logikai menetet követve tehát a jövő egyik legizgalmasabb lehetősége olyan terápiás alkalmazások kifejlesztése, melyek a betegségek kezelése során visszaállítják az ECS homeosztatikus szintjét, aktivitását és élettani működését.

A rostkendermag a szuperélelmiszerek közé tartozik.

Miért is?

Mert a kendermag rengeteg nélkülözhetetlen tápanyagot tartalmaz, beleértve a nagy mennyiségben megtalálható fehérjéket, egészséges zsírokat és ásványi anyagokat, kiváló forrása az: antioxidánsoknak,Omega-3 és Omega-6 esszenciális telítetlen zsírsavaknak (ideális 1:3 arányban tartalmazza), aminosavaknak (tartalmazza az összes esszenciális aminosavat, melyet szervezetünk nem képes maga előállítani), ásványi anyagoknak (kalcium, vas, foszfor magnézium, kálium, cink, mangán, réz), vitaminoknak (E-vitamin, B-vitaminok)

az egyik leggazdagabb természetes növényi fehérjeforrás, könnyen emészthető a test számára, gyorsan felszívódik, ezért a vegetáriánusok/vegánok számára kedvelt táplálék lehet.

Ha nem szereted a fehérjeporokat, akkor a kendermag ideális választás a fehérjepótlás céljából. Az esszenicális aminosavak a fehérjék építőkövei.

Jótékony hatásai: ezek a kis magok ígéretesnek tűnnek sok betegséggel szemben.

Néhány ok, hogy miért is kellene a rostkendermagot beilleszteni az étrendünkbe:

– ideális (1:3) arányban tartalmazza az Omega-3 és Omeg-6 esszenciális zsírsavakat, melyek hozzájárulnak a szív-és érrendszer megfelelő működéséhez, karbantartják a vérnyomást és a koleszterinszintet.
– optimalizálja az immunrendszert
– erősíti az idegrendszert, fokozza az agyműködést
– segíti az emésztést
– szabályozza az anyagcserét
– segíti az ideális testsúly elérését
– segíti a nyugodt alvást
– felveszi a harcot a rákos sejtekkel
– nyugtatja az idegrendszert
– csökkenti/megszünteti a szervezetben lévő gyulladásokat
– jótékony hatással lehet a haj-,bőr és-a köröm állapotára

A rostkendermag megfelelő mennyiségben adja azt a testnek, amire annak szüksége van ahhoz, hogy szérum-albumint és szérum-globulint állítson elő.

Miért fontos ez a kettő?

A szérum-albumin a májban képződő fehérje, mely megtartja a folyadékot, ezzel megakadályozva azt, hogy kiszivárogjon a véredényből, fenntartja a szöveteket, szállítja a hormonokat, vitaminokat, gyógyszereket és az ionokat. A szérum-globulin tartalmazza legtöbb antitestet a vérben. Amikor a testünket megtámadja valamilyen betegség vagy kór, ez a kettő – szérum-albumin, szérum-globulin – fontos, hogy megfelelő szinten legyen, így segítenek leküzdeni a betegséget. A kendermag fogyasztásával mindkettőt megfelelő szinten tarthatod.